Nem gondoltuk volna

Az utolsó posztunk arról szólt, hogy elbúcsúzunk a karanténtól. Gondoltuk mi, ugyanis ez a poszt tavaly nyáron íródott. Azóta tulajdonképpen igazi koncertünk nem is volt. Többször úgy tűnt, hogy lesz, de végül minden alkalom törlődött, halsztódott, lemondódott. Volt egy koncertünk beírva a naptárba, ami szintén folyamatosan csúszott, itt Szűcs Gabi vendégeként, Falusi Mariannal közösen vettünk volna részt egy nagyzenekari produkcióban, melynek címe Pop, Swing and Soul, és a zenei világtörténelem ilyetén stílusú nagysikerű opuszaiból válogatott dalok szerepelnek a műsoron. Nos végül ezzel a koncerttel kezdtük meg hivatalosan a 2021-es évadot, május 21-én, Pécsett, a Zsolnay Negyedben. Fantasztikus érzés volt újra igazi közönség előtt játszani. Ráadásul becsempésztük a programba egy-két saját dalunkat is, szinte már olyan volt, mint régen.

A koncertről lőttünk egy pár képet is, reméljük látszik a jó hangulat. KÖszönjük Szűcs Gabinak a meghívást, Falusi Mariannak a remek társaságot, és a muzsikus kollégáknak a fantasztikus zenei élményt.

Leave a comment